Életközépi válság

Az életközépi válság fogalmáról először Jung írt az 1930-as években. Jólétben élő polgárok kezelése során szerzett megfigyelései szerint a középkorban lévő embereket az önmegvalósítás addig meg nem élt területei, a belső fejlődés lehetséges útjai foglalkoztatják. Ekkor a személyiség elnyomott vágyai kerülnek előtérbe, azok a késztetések és energiák, amelyek a fiatalkori években háttérbe szorultak az élet egyéb fontosabb feladatai, mint hivatásválasztás, házasságkötés, egzisztenciális biztonság megteremtése miatt.

Az életközépi válság során olyan kérdések kerülnek fókuszba, mint „úgy éltem-e az életemet, ahogy akartam”, „megvalósítottam-e az álmaimat, önmagamat, vagy szüleim elvárásai mentén tevékenykedtem”, „boldog vagyok-e jelenlegi életemmel, vagy változtatnom kell rajta”.

Az életközépi válság olyan, mintha az egyén a második kamaszkorát élné, mivel az élet mélyebb értelmével kapcsolatos filozofikus gondolatok foglalkoztatják, sokat fantáziálgat és jellemző rá a nappali álmodozás. Az eddig végzett munka és hivatás, a szenvedéllyel űzött hobbi már nem lelkesít annyira, mint korábban. Az érdeklődés más irányt vesz, az eddigiektől merőben eltérő dolgok felé fordulhat, melyek nem mindennapi izgalmakkal csábítanak. Vannak emberek, akiknél ezt az életszakaszt főleg a művészetek felé fordulás jellemez, akár olyan formában is, hogy ők maguk kezdenek valamilyen alkotótevékenységbe. Miközben az egyén belebonyolódik az új kalandokba, a család, a társ, a gyerekek felé irányuló figyelem jelentősen lecsökkenhet.

A midlife krízis mind a férfiakat, mind pedig a nőket egyaránt érinti. Részben érzelmi tünetek, részben intellektuális természetű tünetek jellemzik. Kezdete gyakran komolyabb megbetegedéshez köthető, és mintegy figyelmezteti az egyént az élet végességére és arra, hogy még lehet változtatni.

Jellemző tünetek:

• az ambivalencia kínzó érzése,
• érdektelenség az eddig végzett munka, a korábban szenvedéllyel űzött hobbi iránt,
• a célok unalmassá válnak,
• gyötrő hiányérzet, hogy „nem élt és tapasztalt eleget”,
• a siker és elismertség érzésének hiánya,
• önértékelési zavar,
• a centrumba kerülés vágya (főleg nőknél jelentkezhet, akiket már az otthoni szerepek nem elégítenek ki)
• kreatív munka, kihívás és új dolgok megvalósítása utáni vágyakozás,
• menekülés a szürke hétköznapok és a monotónia elől.

Az életközépi válság feloldódhat, amennyiben az általunk eszközölt változtatás  az újfajta izgalmakon és élményeken túl magában hordozza az intellektuális kielégülés és személyiségfejlődés lehetőségét is.

Felhasznált irodalom: Hajduska Marianna: Krízislélektan, 2008