Tanácsadás kisgyermekes szülőknek (1-3 éves korig)
A 10-16 hónapos korig tartó időszakra jellemző, hogy a totyogó gyermek számára kitágul a világ, új perspektívából látja a körülötte lévő dolgokat. Fejlődő motoros funkciói lehetővé teszik, hogy felfedezze környezetét, és ezek a felfedezések mámorító örömmel, boldogsággal töltik el. Megismerő tevékenysége során biztonságos távolságon belül el-eltávolodik az anyától, de érzelmi feltöltődésért vissza-visszatér hozzá. Az anya tekintetével követi gyermekét és empatikusan élvezi újkeletű örömeit. Ugyanakkor ezek az eltávolodások, gyermeki szertelenségek aggodalmat is kiváltanak a szülőből, hiszen a gyermeknek még nincs kialakult veszélyérzete, képes olyan dolgokat tenni, ami veszélyezteti testi épségét. A szülők egy része tudja ezeket a nyugtalanságokat úgy uralni, hogy csak akkor avatkozik be, amikor szükséges. A szülők egy másik csoportja a túlféltés miatti aggodalomból fakadóan, vagy azért mert saját közelségigényét szeretné kielégíteni, meg-meggátolja gyermeke örömteli próbálkozásait. A szülő akkor reagál megfelelően totyogó gyermeke távolodására, ha képes őt gyengéden biztatni felfedezéseiben, miközben fenntartja a kettejük közötti érzelmi kapcsolatot is. Így teremtve meg annak lehetőségét, hogy gyermeke újabb és újabb ügyességre tegyen szert a táguló világban.
A 16-24 hónapig terjedő időszak az újraközeledés fázisa, amikor a gyermek szinte mindenhova követi az anyát. Az anyához való közelség, illetve az anyától való távolság bonyolultabbá válik ebben az időszakban. A kisgyermek függ az anyától, ugyanakkor vannak függetlenségi törekvései. Az anya árnyékként való követése és az anyával szembeni dacos elzárkózás váltakoznak egymással, olykor aktívan és konfliktusokkal terhelten. Nemcsak mozgásos tevékenységében fejeződik ki a gyermek ellenkezése az anyával szemben, de megjelenik verbális kommunikációjában is: megtanulja kimondani azt, hogy „nem”.
A kisgyermek képessége fejlődik annak vonatkozásában is, hogy megtanulja, nem biztos, hogy az anya is azt akarja, amit ő. Rájön arra, hogy az anya hangulatától is függ, hogyan fogadja az ő igényeit. Ha igényei nem elégülnek ki, a csöppség akár dührohamokban törhet ki. Ezeket a dührohamokat gyakran nehéz kezelni és érzelmileg is próbára teszik a szülőt.
A 24. hónaptól kezdődően a kisgyermek személyiségében egyre biztosabb tudás alakul ki arról, hogy „ki vagyok én”. Sokkal magabiztosabb, képes hosszabb-rövidebb időszakra megfeledkezni anyjáról és játékára, feladataira koncentrálni. Természetesen a szülőkkel való csatározások és a dühkitörések fennmaradhatnak, de már nem olyan gyakoriak, már könnyebben kezelhetőek.
Amennyiben azt éli meg, hogy nem képes eredményesen kezelni gyermeke dacos viselkedését, vagy tanácstalannak érzi magát valamely visszatérő nehézséget, konfliktust illetően, célszerű pszichológus szakembert felkeresni a helyzet megoldása érdekében. Az aktuális gondok átbeszélése, a kiváltó okok feltárása és az együttgondolkodás segítségül szolgálhat a későbbi problémás helyzetek megoldásában is.
